írta alexandra, dátum 2010. 07. 18.
Igen, eddig bírta az előző dizájn: öt napig. Valami nyáriasabbat szerettem volna, szóval váltottam. Frissítettem az albumot is, bár egyelőre csak kollázsokkal. Még a főoldalon alakítgatok egy kicsit, utána pedig ismét a tartalomra koncentrálok. Elég sok felesleges dolog van az oldalon, néhány fontosabb információ pedig még hiányzik, úgyhogy igazán ráférne egy alapos lomtalanítás.
írta alexandra, dátum 2010. 07. 13.
Pontosan egy évvel ezelőtt vettem meg a please-shine.net domaint. Még egy évig biztosan ez lesz az oldal címe, utána pedig valószínűleg megint váltok, de ez még a jövő zenéje. A domain-születésnap alkalmából (mert maga az oldal pontosan három éves és egy hónapos) készítettem egy új dizájnt. Lehet, hogy nagyon egyhangúra sikeredett, de már nagyon szerettem volna valami újat. Az album is kapott egy hozzáillő külsőt, de alapvetően maradt a korábbi elredezés. A színek nyáriasak - és remélhetőleg egyetlen monitoron sem kellemetlenek -, és nincsen semmiféle kép, csak szöveg. Még valószínűleg fogok rajta változtatni, az elrendezésen mindenképpen, csak most nem igazán van rá időm.
írta alexandra, dátum 2010. 05. 15.
Sajnos valami probléma volt a mysql-adatbázisokkal, így azt hittem, újra kell telepítenem az egész phpns-t, de a szerveren találtam egy backup-mappát, így szerencsére néhány perc alatt megoldódott a dolog. Persze a legutolsó hír elveszett, de ennyi bőven belefér.
A white collar rajongói oldalt töröltem, ugyanis 1. sajnos nincs időm rá,
2. nincs rá kereslet. Pedig elég nagy látogatottsága volt annak ellenére is, hogy nem frissítettem, de ez egy fansite-hoz sajnos nem elég, oda aktív látogatók kellenek.
Az albumban eszközöltem némi változtatást, illetve elkezdtem feltöltögetni néhány régebbi és újabb munkámat. Még rengeteg dolgot fel szeretnék tenni, ez is csak idő kérdése. Annyira tipikus, hogy amint kezdődik a vizsgaidőszak, az ötletek is jönnek...
írta alexandra, dátum 2009. 12. 27.
Ma végre rászántam magam arra, hogy elkészítsem az új dizájnt. Ami a felépítést és a színvilágot illeti, elég minimalista lett. Olyan dizájnt szerettem volna, amiben a szöveg, a betűk és a formázások dominálnak, nem pedig a képek. Remélem, sikerült ezt megvalósítani. Egyébként az album jelen pillanatban még nem online, most azon fogok dolgozni egy kicsit. Apróbb hibák még előfordulhatnak, de igyekszem mindet kijavítani.
írta alexandra, dátum 2009. 11. 10.
Végre sikerült feltöltögetnem néhány régi layoutot az albumba, úgyhogy ha valakit esetleg érdekel, akkor most már visszanézheti őket. Szerintem az évek folyamán változott egy picit a stílusom, de persze ez akkor lenne a leginkább szembeötlő, ha az összes dizájn meglenne.